A danas ízületeket kezelik, Drugs Bunny: A Sárga Kapszula


Előszó Miroslav Krleža, a jugoszláv irodalom nagy öregje ban született Zágrábban, csaknem hetven éve ír, összegyűjtött művei harminckét kötetben jelentek meg, ám ebből az összkiadásból hiányzik négy, a harmincas években kiadott tanulmánykötete, számtalan kisebb-nagyobb tanulmánya és esszéje, és Naplójából, amelyet — Krleža saját állítása szerint — hatvan éve vezet, mindeddig csak néhány, egyébként négy-öt kötetre terjedő töredék jelent meg, és feltehetőleg jó pár vaskos kötet vár még kiadásra.

Amikor ezt a monográfiát írom, a Krleža-irodalom, a róla szóló tanulmányok és tanulmánykötetek már kisebb könyvtárat töltenek meg, és hozzátehetjük: nemcsak szerb-horvátul, a danas ízületeket kezelik és macedónul, hanem a többi szláv nyelven és magyarul is írtak róla színvonalasan és tanulságosan. Magában Jugoszláviában szerb-horvát nyelvű monográfia még nem született róla.

Jan Wierzbicki monográfiájában 3 kívülállóként is nagy tapintatot tanúsít és hangsúlyozza, hogy a Krleža-jelenség bizonyos oldalaival eleve nem foglalkozhat, mert részben a történelmi távlat hiányzik, részben pedig hiányok vannak minden Krleža-kutató ismereteiben, amelyek fő oka maga Miroslav Krleža, akinek nemcsak lappangó művei várnak kiadásra, hanem akinek az életéről sem tudunk sokat, sőt nagyon is keveset. Feltűnő, hogy sem az író, sem méltatói soha egyetlen sort sem írtak le például arról, hogyan élte át Krleža a második világháborút mindvégig Zágrábban, ismert baloldali, kommunista íróként és gondolkodóként.

Feltűnő, hogy amit Krleža életéről tudunk, azt tőle, az utóbbi évtizedben publikált naplójegyzeteiből tudjuk, és mint Wierzbicki is figyelmeztet, a Napló szövegeit Krleža a jelek szerint utólag többször módosította és átfogalmazta. További nehézség, hogy az egyes művek újabb kiadásaiban olykor apró, máskor azonban jelentős változtatások találhatók, és a kutató meglehetősen tanácstalan, ha az író fejlődésének stációit pontosan datálni kívánja.

A legnagyobb nehézség azonban abban van, hogy Krleža műveiben az esztétikus, a politikus és az ideológus szinte kibogozhatatlan egységet alkot. Egyoldalú volna, ha műveit kizárólag mint szépirodalmi műveket tárgyalnánk, mert drámái és regényei tele vannak esszéisztikus elmélkedésekkel és az író direkt közléseivel még akkor is, ha vélekedéseit a hősök szájába adja.

Krleža-képünk nem volna teljes, ha versei, drámái és regényei mellett nem emlékeznénk meg irodalmi a danas ízületeket kezelik tudománytörténeti tanulmányairól, ha kifelejtenénk nagyszerű Paracelsus-tanulmányát vagy orvostörténeti összefoglalóit, ha nem ismernénk fel, hogy az irodalom önállóságának tiszteletben tartásáért mondott nagy beszédeinek jelentősége legjobb szépirodalmi alkotásaival vetekszik. Wierzbicki, aki tisztában volt a feladat lehetetlenségével, lemondott arról, hogy Krleža útját fejlődésében rajzolja meg, és néhány alapvető, az író érdeklődését mindvégig jellemző ellentétpárra, azok variációira koncentrált, kimutatva így a legkülönbözőbb műfajú művekben a dialektikus tagadás Krležára jellemző válfajait, külön tárgyalva Krleža, a gondolkodó elképzeléseit a kultúra és az élet, a szépség és a nyomor ellentétéről.

Nyilvánvaló, hogy minden kutató olyan értékrendet állít fel magának, amilyen ízlésének és világnézetének megfelel. A prózára, a szatírára érzékeny Sinkó Ervin így tartja a legnagyobb Krleža-műnek a Bankett Blitvában című regényt — pontosabban annak első kötetét, amelyet később még kettő követett —, Krleža érdeklődésének központjába pedig a fasizmust teszi. A fejlődésvonal felvázolása így is kudarcot szokott vallani, tekintve, hogy nem szuverén, önálló gondolkodó rendszerének kiépüléséről van szó, hanem egy nagyon is szubjektív alkotó villámgyors reagálásáról a gyakran nagyon különböző történelmi helyzetekben.

A huszadik század első fele, amelyben Krleža műveinek döntő részét írta, Horvátországban különösen bővelkedett váratlan fordulatokban és ellentmondásokban, természetesnek kell hát vennünk, hogy Krleža életműve nem haladhat egyetlen következetes irányba. A fejlődés mellőzése azonban azzal a hátránnyal fenyeget, amely Wierzbicki úttörő munkájában szembeötlő.

Wierzbicki, elöljáróban megállapítva, hogy Krleža alkotásai között meglehetősen nagy számban vannak azok, amelyek tisztán esztétikai szempontból kegyetlen ítéletet érdemelnek, 8 lemond arról, hogy a problematikus műveket elemezze, olykor meg sem említi őket.

Annyiban feltétlenül igaza van, hogy egy művészt a legnagyobb művei minősítenek. Minthogy azonban Krleža kivételesen tudatos író, tanulságosabbnak és izgalmasabbnak vélem, ha kudarcait is megkísérlem elemezni a nagy művek társaságában. Ennek okát éppen abban látom, hogy Krleža a mi írónk is. Nemcsak azért, mert műveinek jelentős része magyar vonatkozású, hogy Krleža közismert magyarkomplexusa minket is feltétlenül érdekel. Inkább azért, mert Krleža tipikusan kelet-európai jelenség, akinek a nagy kérdései, mint horvát, jugoszláv kérdések, egyúttal magyar kérdések is.

Kudarcai ebből a kelet-európai helyzetéből származnak és a magyar irodalom létkérdéseit is felvetik. Krleža magyar monográfusa mindenesetre szerencsés helyzetben van. Műveinek java olvasható magyarul, a róla szóló ízületi kezelőfelszerelés pedig jelentős helyet foglalnak el Sinkó Ervin és Lőkös István terjedelmes tanulmányai.

Éppen ezért eltekintek attól, hogy részletesen foglalkozzam Krleža gyerekkorával és ihlető közegével, Agram Zágráb német neve polgári környezetével a századfordulón. Ezt ihletetten megírta Lőkös István Hidak jegyében című kötetében.

Nem kívánok részletesen foglalkozni azzal, mit jelent a Krleža-jelenség a jugoszláv népek irodalmában, ezt például Sinkó Ervin érinti gyakran. Az igazság azonban az, hogy az ellenfél álláspontjának kifejtése nem feltétlenül szükséges a vita lényegének megértéséhez. Ady ellenfelei nagy jót tettek Adyval, hogy a danas ízületeket kezelik lehetett velük, ettől azonban Ady művei önmagukban is érthetők, élvezhetők és elemezhetők.

Krleža esetében már csak azért sem kell pontosan és részletesen ismertetni mindazt, amivel szemben a művei létrejöttek, mert az ellenfelek, megint mint tipikus horvátok, egyben tipikus magyarok a danas ízületeket kezelik lehetnek. Nemzet és haladás, irodalmi és művészeti reakció és forradalmiság, sovinizmus és internacionalizmus vitája folyt Horvátországban és a királyi Jugoszláviában is, akárcsak az Osztrák—Magyar Monarchia és a Horthy-Magyarország irodalmi életében, s bár van néhány a danas ízületeket kezelik fontos eltérés — ezek említése és rövid a danas ízületeket kezelik természetesen szükséges —, Krleža irodalmi és politikai ellenfelei könnyedén behelyettesíthetők az általunk ismert magyar irányzatokkal.

Ennek a könyvnek a kelet-európai kutyaszorítóban racionálisan gondolkodó ember lesz a hőse, az a polgári értelmiségi, aki már a tízes évek végén felismeri, hogy a feudalizmusba rekedt Horvátországnak a gyógyítható az ízületek ízületi gyulladása és hogyan lehet csak a jövője.

Ez a felismerés, amilyen gyors és magától értetődő volt akkor, olyan problematikussá vált a két világháború közötti időben, a királyi Jugoszlávia lehetetlenségében, a fasizmus fenyegetésében. A pozitív utópia, amely Krleža számára mit sem vesztett vonzásából és világosságából, többször módosulva és a távolabbi jövőbe tolódva alapvetően meghatározta Krleža váltásait, a művészetről alkotott elképzeléseinek gyakran radikális felülvizsgálatát.

paraziták ízületi fájdalmat okozva ízületeket sújtja az időjárás

Krleža politikai elképzelései nagyon hasonlítottak a magyar baloldal elképzeléseihez, indulatát Szabó Dezső-inek mondhatjuk, változékonyságát és öregkorára kialakult filozófiáját pedig Déry Tiboréval vethetjük össze. Tájékozottsága és esszéíró hajlama megfelel Németh Lászlóénak. Ezek az előlegezett hasonlatok talán érzékeltetik, hogy érzésem szerint Krleža hasonló körben mozgott, amelyben a magyar irodalom a két világháború között, csak éppen egy személyben egyszerre több lehetséges vonalat egyesít.

Otthonos tehát a világa számunkra.

a danas ízületeket kezelik

A magunk kérdéseit azonban Krleža műveiben vizsgálva talán nálunk rejtve maradt összefüggésekre is fény derülhet. Zágráb: a család és a szerep Szülőháza a Duga utcában állt, ma Radićeva ulicatipikusan polgári környezetben. Édesanyjáról Krleža vall saját gyermekkorával a danas ízületeket kezelik írásaiban, 12 tőle hallotta először a meséket a családban Fricinek becézett kisfiú, és vallásos édesanyja korán beletáplálta a izületi gyulladás elleni tea istenhitet, amellyel majd később le kell számolnia, amely azonban olyan jelenvaló marad polemikus írásaiban is.

Édesapjáról, idősebb Miroslav Krležáról keveset tudunk. A későbbi novellák tisztviselő hősei lehet, hogy őriznek valamit az édesapa alakjából. Minden jel szerint a család semmiben sem különbözött az akkori átlagos hivatalnok-családoktól, és csak a Varasdról Zágrábba került nagymama, a kaj-horvát nyelven beszélő Tereza Gorićanec volt igazán érdekes és eredeti ember.

Krleža számára ez a kaj-horvát egyúttal szigorú, jezsuita barokk mentalitást is, meg az irodalmon kívül rekedt, valóban népi költészet nyelvét is jelentette. Mindkét jellegzetessége felismerhető később a Petrica Kerempuh balladáiban. A szülők még Krleža gyermekkorában átköltöztek a papi városnegyed, a Kaptol egyik meredek utcájába ma Degenova ulicaamely egyszerre árasztott barokkos misztikát és a közeli mészárszékeknek, kocsmáknak és nyilvános házaknak hála, valami egészen mást a danas ízületeket kezelik.

Krležát rendszeresen vitték templomba, gyakran ministrált, nagy hatást gyakoroltak rá az egyházi a danas ízületeket kezelik, a karácsony és a húsvét misztériumjátéka.

Visszaemlékezéseiben Krleža a színház iránti fogékonyságát egyértelműen a keresztény tragédia ünnepeinek gyermekkorában bevésődött teatralitásából eredezteti, és ebben semmi okunk sincs kételkedni. A gyermekkori naiv vallásosság az elemi iskolában kezd foszladozni, amikor felébred benne a természetes kritikai szellem, ekkortájt viszik el a szülei először színházba, és a színház épületét szebbnek találja még a katedrálisnál is.

Az élmény hatására, mint írja Agrami gyermekkor című művében, otthon fejszével szétveri a maga által alkotott kis oltárt, darabjait egy ócska dobozba dugja édesanyja legnagyobb fájdalmára. A visszaemlékezés persze irodalmilag erősen stilizált, az első színházlátogatás leírása azonban olyan érzéki és hiteles, hogy valószínűsíti a történetet.

A Zászlókban, legutolsó regényében erről az évről sok olyan adatot ír le, amelyek arra vallanak, hogy Krleža tíz évesen már tudatosan követte a politikai eseményeket.

Dissertation On Karl Mar

Ebben az időben, gyerekfejjel kezd drámákat írni, és néhány tárgyból e szenvedélye következtében meg is bukik. Középkori témákat dolgoz fel a múlt század második felének egyik horvát drámaírója, Mirko Bogović történelmi drámái nyomán, és Napóleonról is ír színművet. A kamaszkori kísérleteket megsemmisítette, és csak néhány címet tudunk, a szerző saját közléseiből. Ez az időszak a starčevići a danas ízületeket kezelik eszméket továbbfejlesztő és radikalizáló Franjo Supilo fellépésének ideje.

Krleža a danas ízületeket kezelik csaknem felnőttként éli meg, amikor ban Supilo a horvát-szerb koalíció vezetőjeként választási győzelmet arat. Krleža többször visszatér Supilo alakjára, először ban, legutóbb ben, és nagy teret szentel szerepének, a magyarosítás elleni magatartásának elemzésére a Zászlókban is.

Hogy megérthessük Krleža irodalmi indulásának körülményeit, vázlatosan az irodalmárra váró lehetséges szerepeket is a danas ízületeket kezelik kell villantanunk, különben nem lesz érthető, miért ír a fiatal Krleža minden műfajban, miért hódol egyszerre annyi irányzatnak.

A Sárga Kapszula - Drugs Bunny

Minthogy ez a sokoldalúság életművének egyik alapvető jellemzője, különös figyelemre érdemes a zágrábi irodalmi légkör, amelyben a kezdő egyszerre igen sok igénynek akar megfelelni. Vannak irodalmak és korszakok, amelyek az író szerepét határozott, garantált határok közé szorítják.

A hagyomány, az irodalom folytonossága és szerves fejlődése Kelet-Európában ritkaság, gyakoribb az a jelenség, hogy az irodalmi kritikában, a közönség a danas ízületeket kezelik megfogalmazódnak olyan szerepek, amelyek gyakorlatilag nincsenek betöltve; kialakul valamilyen követelményrendszer a költő és az író számára, minthogy azonban követelményről van szó, nem pedig reálisan létező irodalmi irányzatokról és hagyományról, ez a rendszer rendkívül homályos és inkább csak jelszó-szövevény marad.

Zágrábban ez volt a helyzet, amikor Krleža első műveit megírja. A kisszámú zágrábi humán értelmiség a tizenkilencedik század vége óta valamilyen megváltóra vár. Nagy, prófétikus költőre, aki végérvényesen meg tudná fogalmazni a horvát polgárság lelkiállapotát és céljait.

A váteszi szerepkör megvan, a vátesz azonban nem születik meg. A kor más kelet-európai irodalmaiban is hasonló a helyzet; a Monarchiához tartozó országokban ez a vátesz meg is születik, nálunk Ady, Krakkóban, a Monarchia határvidékén Wyspiański. Csak Horvátországban és Csehországban marad a hely betöltetlenül. Csehországban — ezt csak jelzem — a polgári társadalom jóval fejlettebb, és a váteszi szerepkör ennek következtében nem parancsoló követelmény, Horvátországban azonban az.

Amikor nagy, nemzeti költő nem születik, az irodalmi közvélemény akkor is tulajdonít ilyen értéket szerényebb tehetségű alkotóknak. Még az igény határozott megfogalmazódása előtt volt ilyen nagy költő, a romantikus Silvije Strahimir Kranjčević, csakhogy ő fiatalon halt meg a század elején, pontosan akkor, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá. Krleža egyébként, amikor a húszas-harmincas években átvizsgálta az egész horvát irodalmat és addigi kánonokat ízzé-porrá zúzva az egészet elutasította, kivételként csupán a fiatalon megőrült Ante Kovačić regényírónak és éppen Kranjčević zsenijének kegyelmezett.

Miroslav Krleža

Ez a kozmikus, romantikus indulat azonban kevéssé volt csípőízületek artrózisának kezelésére szolgáló gyógyszer horvát, és a nacionalizmus, a horvát-magyar dualizmus elkeseredett gazdasági csatározásai idején nem volt lobogóként felhasználható.

Kozmopolitának érződött akkor, amikor a a danas ízületeket kezelik értelmiséget más kérdések foglalkoztatták. Kranjčević hatalmas indulatai légüres térbe zuhantak.

Hogy Krležára nagy hatást gyakorolt, az kétségtelen. Nem volt azonban igazán jelen a korszak szellemi áramlataiban. Kiváló költőnek és irodalmi vezérnek számított a század első évtizedében Antun Gustav Matoš. Vérbeli esztéta volt, akinek finom, szimbolista versei, agyoncsiszolt ritmusa és rímei az osztrák-magyar elnyomás idején a szellem elefántcsonttornyát voltak hivatva megtestesíteni.

Dissertation on karl marx

Kritikái, esszéi műremekek a maguk nemében, de nem volt lírikus; Krleža, aki rendkívül érzékenyen, fogékonyan reagált a kor hangulatára, sohasem kedvelte igazán a költészetét, bár Matoš tiszta alakja iránt félénk, önkínzó csodálatot érzett. Krleža, akit egy legenda szerint a már-már halálos ágyán fekvő Matoš ütött volna költővé, ifjúkorában szenvedélyesen támadta a matoši hermetikus magatartást, jóval később viszont, már másik korszakban, gyönyörű tanulmányt szentelt a danas ízületeket kezelik a magatartásnak, hangoztatva, hogy az esztétáknak kötelességük felmérni, milyen korban és mivel szemben vonulnak a költők a szellem elszigeteltségébe.

Krleža korai verseiben számtalan nyomát találjuk hatásának, csontritkulás duzzadt ízület és szókincsükben a Matoš-versek fájdalmas, elégikus, kiúttalan világát idézik, hasonló típusú lírát művel ebben az időben például Ivo Andrić és még a danas ízületeket kezelik délszláv poéta, de — jellemző módon — Krleža még évek múlva is szükségét érzi, hogy ezeket a korai verseit elítélje, legalábbis mentegesse.

Népszerű költő és egészen más irányzatot képvisel Milan Begović. Bár Begović egész költészete másodlagos, erotikája mintha gátat szakasztott volna. Begović az erotikát miszticizmussal párosította, modern életérzést fogalmazott meg a reneszánsz olasz költőitől vett képek és közhelyek segítségével, hatott rá az európai szimbolizmus éppúgy, mint a korai expresszionizmus bizonyos jegyei, és a korábbi, pusztán retorikus lírával szemben, szintén másodlagosan ugyan, de megfogalmazta a festőiség és a zeneiség modernista programját.

A reneszánszra emlékeztető forma, az olasz motívumok Krležánál módosulva, sőt más műfajban, a korai drámákban végső soron Begović közvetítése révén jelennek meg pár évvel később.

Begović egyszerre annyi mindent plagizált, a francia szimbolistáktól kezdve a görög és hindu filozófia divatos áramlataiig, hogy talán inkább műfordítóként tisztelhetnénk. Később megtagadta verseit, és nyíltabban politizáló műveket írt, például poémát szentelt az —ben kitört magyarellenes felkelésnek Életet a cárért címmel, majd Kranjčević emlékére írt verset és erősen közeledett a konkrétumokhoz.

Szakított a szimbolizmussal és megpróbálta vállalni a vátesz szerepét, tehetsége azonban ezt nem tette lehetővé. Így került sor arra a különös fordulatra, hogy Vladimir Vidrić 17 vált a horvát költészet központi alakjává, holott csupán 25 verset adott ki ben a saját költségén, és rövid élete során az irodalmi közvélemény egyáltalán nem vett róla tudomást. A danas ízületeket kezelik szenvedett és mindössze 35 évet élt. Társaival együtt elítélték és börtönbüntetését Bjelovarban töltötte le.

Még egyetlen sort sem írt le és máris népszerűvé vált a horvát közéletben. Ezután eltűnik, néhány verset publikál itt-ott, ban jogi doktorátust szerez a zágrábi egyetemen; ügyvédi irodát vezet, a zágrábi társasági élet szellemes, memóriájáról híres tagja, de senki sem tartja költőnek. Amikor 33 éves korában megjelenik a kötete, elég sokan írnak róla, kissé vállveregető stílusban, de nem figyelnek fel rá igazán.

a danas ízületeket kezelik

Kötetét ben adják ki újra, azóta egymást követik a kiadásai. Nem feladatunk Vidrić költészetének elemzése, csupán az irodalomszociológiai jelenségre kívántuk felhívni a figyelmet. A nagy váteszköltő helye üresen volt és mégsem töltötte be senki; a horvát költészetben a fiatal Kosztolányi és a fiatal Babits irányzata megvalósult, Adyé azonban nem. Ezért történt, hogy Krleža végül nem horvát költőben, hanem Adyban találta meg az ideált.

Krleža nem volt tragikus alkat — ezt később látni fogjuk —, indulatai azonban szétfeszítették a korban megvalósult költészet kereteit. Hiába volt a líra vezető műfaj Horvátországban is, hiába jelentek meg versek a lapokban, a csoda nem jött létre. Krleža, életművének ismeretében állíthatjuk, nem született lírikus. És azt kell mondanunk, be is töltötte, már a tízes években.

Az 5,6-es erősségű földmozgás okozta károk fölmérése még tart, miközben a helyreállításhoz is hozzáláttak.

Drámában és prózában. A fiatalkori drámák Hogy Krleža vonzódása a színházhoz valóban olyan mélyen gyökerezik gyerekkori vallásos és színházi élményeiben, mint maga az író állítja, vagy csak később alakult ki, nem a danas ízületeket kezelik meg pontosan. Egy vonásban azonban egyik példaképével sem egyezik. Krleža rendkívül indulatos és kizárólag egyetemes jelenségekkel foglalkozik. Mintha Kranjčević drámát kezdett volna írni. Összefoglalóan Krleža expresszionista korszakának nevezik azt az időszakot, amelyben a versek nagy része, a fiatalkori drámák és háborús novellái születtek, mivel ezek a művei valóban mutatnak rokonságot az expresszionizmussal.

Mint ahogy azonban a kelet-európai romantika erősen eltér a nyugat-európaitól, ugyanúgy a kelet-európai expresszionizmus sem hozható közös nevezőre a nyugatival, különösen nem Krleža esetében. Írtak ugyan drámákat előtte és mellette expresszionistának nevezhető stílusban. Ha azonban Krleža nem írja meg ifjúkori drámáit, ma nem beszélhetnénk a horvát dráma szimbolista, expresszionista korszakáról. Alkotó dühe abból a felismerésből is származik, hogy nincs horvát dráma, ha pedig indulatai színpadot milyen fájdalom a csípőpótlás után, mindent neki egyedül kell megteremtenie.

Még a magyar dráma sanyarú állapotának ismeretében is elképesztő az akkori horvát a danas ízületeket kezelik termés színvonala. Irodalmi mércével is mérhető drámákat mindössze ketten írtak akkor, Kosor és Vojnović, az utóbbi, a sikeres gróf pedig Krleža számára az unalom és érdektelenség netovábbja, üres retorika a dubrovniki köztársaság arisztokráciájának széthullásáról, tengődéséről és kimúlásáról, könnyfakasztóan megcsinálva.

Krleža tehát ismert témákat variálva ugyan, de tervszerűen és mániákusan nekilát, hogy végigírja mindazokat a drámakorszakokat, amelyek a horvát irodalomból mindaddig kimaradtak.

A darabok olykor valóban néhány nap alatt készülnek el és Bach úr szemében borzalmasak. A Hullák című darab — Krleža később nem adta a danas ízületeket kezelik, bár regényt is írt belőle, amely az író szemétkosarában végezte 23 — arról szólt, hogy Zágrábban egy fiú fellázad az apja ellen és megöli.

Bach úr annak a meggyőződésének ad hangot, hogy ilyesmi Zágrábban nem fordult elő, és nem érti, hogy ez az érve sem győzi meg a szerzőt.

Melanom Magyar, fordítás, példamondattal, Szótár Horvát-Magyar

Krleža Bach úr elképedésére nemcsak a darabjaival nyúzza, de rendezni is akar. Hat dráma könyvalakban ban jelent meg, 24 a hetedik ebből a korszakból Salome pedig csak ben. A Michelangelo Buonarroti és a Christofor Colombo még elmegy expresszionista drámának — bár Strindberg korai korszakában, ben I Rom címmel romantikus drámát írt Bertel Thornvaldsen dán szobrász életéről, és ez a dráma feltűnően sok részletben megegyezik Krleža Michelangelójával —, a többit azonban még külső jegyek alapján sem sorolhatjuk az expresszionizmusba.

Ugyancsak nem elemezték ezeknek a műveknek romantikus jellegét.

A Sárga Kapszula

Egyáltalán, mintha minden kutató kerülné a romantikát, holott Krležának egyik kulcsszava azokra a hőseire, akik az író alteregóinak foghatók fel.

A kérdés részletes elemzése itt lehetetlen, annyit azonban meg kell említeni, hogy a horvát romantikus dráma nem termett nagy művet. A drámák vizsgálata azt is igazolja, hogy a romantika újraéledéséről van szó. Krisztus a saját racionális árnyékával, magával az ördöggel vívja belső csatáját, és az ördög még arra is vetemedik, hogy megmutassa Krisztusnak, miféle szörnyűségekre használja majd fel az egyház a krisztusi tanokat.

Mintha Madách egy kamara-dramolettben írta volna meg Az ember tragédiáját Legenda. Romantikusan habozó, byroni alak két további drámájának szobrász és felfedező hőse, Michelangelo és Kolumbusz.

Michelangelo kétségek között vergődik, képtelen dolgozni a sixtusi kápolna megkezdett freskóján, haragjában és kínjában tör-zúz és hosszú párbeszédeket folytat tulajdon árnyékával — ismét az ördöggel.

Ugyanez az árnyék kíséri Kolumbuszt is. Az árnyék racionális, cinikus, romboló szellem, a főhősök másik énje, a bennük tomboló lelki dráma elmaradhatatlan szereplője, akinek Ismeretlen a neve, és mint ilyen, feltehetőleg szintén Strindbergtől származik, 29 ben írott drámatöredékében, a bolygó hollandiról szólóban, pontosan ilyen néven és funkcióban szerepelteti.

A fontos a danas ízületeket kezelik az, ami mélyen byroni vonás a fiatal Krleža gondolkodásában.